XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem (2015)

XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem – Összefoglaló

Nemzetközi konfliktusok, válságkezelés és a NATO képezték az immár tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Euroatlanti Nyári Egyetem, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös együttműködésén alapuló képzésének központi témáit. A fiatal értelmiségiek, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója 2015. július 26. – július 31. között immár harmadik alkalommal zajlott Szolnokon, a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális Alosztályának szervezésében.

A nyári egyetem ünnepélyes megnyitóján Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar Főnök helyettes mellett Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja, a nyári egyetem szakmai vezetője, Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka; Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka; Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis bázisparancsnok-helyettese; Dr. Varga Bálint alezredes, az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj törzsfőnöke; Almási László őrnagy, a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. sz. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, míg az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokának képviseletében Gőcze Béla alezredes, a nyári egyetemet szervező Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgató-helyettese vett részt.

Apáti Zoltán ezredes, Dr. Tálas Péter, Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Szalay Ferenc és Rolkó Zoltán ezredes (b-j.)

2015-ben a széleskörű érdeklődésnek köszönhetően maximális létszámmal, 80 fővel zajlott a képzés, amelyen a Magyar Honvédség tisztjei és altisztjei, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, doktoranduszai, köztisztviselők és közalkalmazottak, közművelődési és humán szakemberek, a társ fegyveres testületek képviselői, a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a KatonaSuli programban résztvevő tanárok valamint a téma iránt érdeklődő – határainkon belüli és határainkon túlról érkező – egyetemisták, főiskolások vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált nyári egyetem szakmai szervezői – az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóközpont munkatársai – már az elmúlt évben is igen kemény munkára fogták az egyetem hallgatóit. Ebben az esztendőben először, angol nyelvű előadásokat is hallgathattak a képzésen résztvevők.

A XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem első előadását Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője tartotta „Hatalmi erőviszonyok a világban” címmel. A biztonságpolitikai szakértő először a nemzetközi hatalom forrásait – demográfiai jellemzőket, illetve a katonai, gazdasági, diplomáciai és kulturális hatalom – vette számba és jellemezte. A katonai hatalom csak jelentős és a világ minden részében bevethető modern hadsereggel biztosítható. A gazdasági hatalom mértékét a világgazdaságban való részesedés és szerep mellett a csúcstechnológia és általános technológiai fejlettség határozza meg. A legnagyobb diplomáciai hatalommal azok az országok rendelkeznek, akik meghatározzák a nemzetközi napirendet, illetve részesei nemzetközi döntéseknek. Kulturális értelemben pedig azok az államok a legbefolyásosabbak, akinek társadalmi berendezkedése, társadalmi értékei nagy nemzetközi támogatást élveznek, illetve modellértékűek a világban. Egy-egy államnak annál nagyobb a befolyása a nemzetközi rendre minél több területen tartozik az élbolyba, illetve minél ügyesebben alkalmazza a kemény és puha hatalmi eszközöket.

Ezt követően Tálas Péter a világ különböző térségeinek demográfiai tendenciáit mutatta be Európa kapcsán a kontinens demográfiai hullámvölgyére, a népességfogyásra és az elöregedésre hívva fel a figyelmet, amelyet az európaiak csakis bevándorlással pótolhatnak. Amerika demográfiai tendenciáit az elkövetkezendő években a latinók bevándorlása határozza majd meg, s ennek valószínűleg komoly hatása lesz a társadalomra és annak értékrendjére. Ázsiában a lakosságnövekedés lelassulásával (Kínában előbb, Indiában később), illetve a születésszabályozás és a társadalmi szokások (fiúgyermekek preferálása) miatt komoly nemi aránytalanságokkal kell számolni. Afrikára a népességnövekedés, illetve a jelentősmigrációs kibocsátás lesz a jellemző.

Tálas Péter előadásának leghangsúlyosabb részét a jelenlegi világrend jellemzése tette ki. A bipoláris világrend bukását követően egy ideig úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok globális hegemóniája megkérdőjelezhetetlen. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás, majd a washingtoni politika iraki és afganisztáni kudarca egyértelművé tette, hogy bár Amerika továbbra is az egyetlen globális nagyhatalom, de korántsem mindenható. Képes ugyan jelentős katonai kontingenst telepíteni és fenntartani, illetve háborút viselni egyszerre akár két helyszínen is, de nem képes megnyerni e háborúkat, illetve fenntartani a hadműveleteket követő bé­két. Amerika mellett azonban vannak olyan regionális nagyhatalmak – pl. Kína, Oroszország – amelyeknek saját környezetükben sokkal nagyobb a befolyásuk és lehetőségük, mint az Egyesült Államoknak. Sőt napjainkban az is egyértelműen láthatóvá vált, hogy egy olyan világban élünk, ahol nem csupán a legnagyobb hatalmaknak van a regionális status quo-kat megváltoztatni képes befolyása, hanem a másodlagos nagyhatalmaknak (pl. Irán, Szaúd-Arábia), sőt egyes nem állami biztonságpolitikai szereplőknek is (ISIS). Ebben az új nemzetközi hatalmi rendben ismét előtérbe kerülhet a 19. századból ismert reálpolitika és a 20. századból ismert érdekszféra-politika. Arra a kérdésre, hogy az új hatalmi realizmus elvezet-e a 19-20. századi konfliktusos hatalmi politikához, Tálas Péter nemmel felelt. A főszereplők stratégiai kultúrája, a kölcsönös függőség és a közel hasonló katonai képességek miatt legfeljebb helyettesekkel vívott proxy-háborúkhoz vezethetnek a feszültségek.

(Tálas Péter előadásának vázlata letölthető itt.)

Tekintettel Oroszország aktuálisan megnövekedett nemzetközi aktivitására és a sok vitát kiváltó orosz kül-, biztonság és védelempolitikára – benne az energiapolitikára, a putyini „szuverén demokrácia” modelljére és az orosz-ukrán konfliktusra – a nyári egyetem első napján egy hangsúlyos blokk foglalkozott Oroszországgal, amelyen belül három szakértő értékelte e három aspektust. Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az orosz politikai rendszert a „szuverén demokrácia” fogalma köré építve mutatta be. Előadásában részletesen kitért az ország jelenlegi belpolitikai helyzetére, és annak előzményeire a 2000-es évektől.

A terminus a putyini „irányított demokrácia” szókapcsolatot váltotta egyrészt annak túl nyílt, tapintatlan jellege miatt, másrészt az orosz belpolitika alakulása következtében: a 2000-es évek kedvező globális energiapiaci viszonyainak, a magas szénhidrogén-áraknak köszönhetően Oroszország a kaotikus ’90-es évek után visszanyerte önrendelkezését. Ennek következtében Moszkva a demokrácia definiálásának jogát is kisajátította, hogy ezzel is minimalizálja a külföldi befolyást és saját szájíze szerint alkalmazza a politikaformálásban. A látványos gazdasági növekedést megszakító 2008-as válság utáni G20-ak közötti példátlan visszaesés miatt – mely a rendszer népszerűségét is erodálta – erre nagy szükség lett. A helyzetre az ország felső vezetése többek között az alkotmány módosításával válaszolt: a törvényhozás és az elnök mandátumát is meghosszabbította, s utóbbi birtoklásáért Dimitrij Medvegyev „ideiglenes” elnökségét követően ismét Vlagyimir Putyin szállt harcba a 2012-es választásokon – nem kis belpolitikai súrlódások után.

A fejleményeket a képzettebb, államtól függetlenebb, fiatalabb, általában internethasználó lakosság cinikus arculcsapásként értékelte, és 2011 végén a vidéki nagyvárosokban és Moszkvában a ’90-es éveket idéző tüntetések robbantak ki a politikai elit nem kis megdöbbenésére. Ez a modernizációt és demokratikus viszonyokat követelő réteg továbbá arra is felkészült, hogy a választásokat párhuzamosan megfigyelje, ellenőrizze, így felderítve a választási visszaéléseket, melyeket Sz. Bíró Zoltán alaposan ismertetett, és azok végleges választási eredményekre gyakorolt hatását is elemezte. Putyin 2012-es újraválasztása után keményvonalas tradicionalista fordulatot hajtott végre politikájában: az ellenzék elriasztása, megfélemlítése céljából drasztikusan szigorították a gyülekezési törvényt, gyermekvédelem indokával korlátozni kezdték az internetes tartalomközlést és a homoszexuálisok jogait, továbbá bevezették az „idegen ügynök” fogalmát a külföldi NGO-k vonatkozásában, és többek között a rágalmazás és a hazaárulás tényállásait is szigorította. Ezen túlmenően számos ellenzéki személyiség ellen indult büntetőeljárás vagy lejárató kampány. A korábbi ideológiai semlegességet, a „nyers reálpolitikát” tradicionalista populizmus váltotta fel – felismerve a tényt, hogy hatalmának támasza az állami függésnek kitett, többnyire vallásos, jórészt televízióból tájékozódó vidéki lakosság, akiknek imponál a nacionalista érzelmek felkorbácsolása. Ennek jelei megfigyelhetők az ukrán válságról szóló orosz állami média tudósításaiban is. Az ukrán konfliktus, valamint az orosz belpolitika kapcsán is fontos év 2015, mivel több év növekedés után ez lesz az első, melyben jelentős reálbér-visszaesés várható, mely kérdéseket vet fel az aktuális orosz politika stabilitásának jövőjével kapcsolatban is.

Deák András György, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában Oroszország hatalmi helyzetét energetikai kérdések mentén járta körül. Oroszország a világ legnagyobb energia-exportőre, harmadik legnagyobb fogyasztója, mégis fél lábon álló óriás képét kelti. Ennek oka egyrészt az orosz energiaszektor tőke- és technológiaigényében, másrészt a keresleti oldaltól való erős függésében keresendő.

Az orosz energetikai szereplőknek Európában, az orosz energia-export elsődleges piacán tartósan stagnáló kereslettel kell szembenézniük, ezzel szemben a Távol-Kelet gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan energiaigénye dinamikusan nő, az utóbbi két évtizedben az energiaexportőrök elsőszámú célpontjává téve a térséget. Oroszország az ázsiai piacra azonban – az infrastrukturális kötöttségek miatt – csak rendkívüli költségek mellett képes belépni. Az orientációs váltás Kína felé az olajexport esetében részben megvalósult ugyan, a gázszállítások pedig folyamatos tárgyalások témáját képezi a két ország között, maga a folyamat még korai szakaszban jár.

A kínai piac hatalmas mérete és az infrastrukturális beruházások finanszírozására mutatott kínai hajlandóság azonban önmagában még nem számolja fel a keleti piacokra való belépés kockázatait. Európai energetikai keresleti függőségét Moszkva nem szívesen cserélné pusztán kínai függőségre, ezért az orosz törekvések fontos részét képezi, hogy Kína mellett más távol-keleti államok energiapiacára is betörjön. A keresleti függés csökkentésének az orientációs váltás mellett a másik módját a tranzitdiverzifikáció jelenti. Jelenleg az Európába irányuló szállítási útvonalak részben még mindig a poszt-szovjet térségen haladnak keresztül, ami adott esetben nemcsak az ellátás biztonságát veszélyeztetheti Kelet-Európában, de erős alkupozíciót is teremt a tranzitállamok számára. Ezeknek a kockázati tényezőknek a csökkentését szolgálná az Északi és a Déli Áramlat, illetve utóbbi különböző alternatívái.

Az ukrán válság kapcsán életbe léptetett európai szankciók tehát egy gazdasági és politikai szempontból eleve feszült energetikai kapcsolatrendszert érintettek. Az energiaárak visszaesése, a dollár rubelhez viszonyított jelentős erősödése kedvezőtlenül hatott az orosz energiaszektorra. Ez a hatás azonban úgy tűnik, nem elég ahhoz, hogy tartós és komoly károkat okozzon. Az energetikai szereplők a kihívásokra az orientációváltás és a tranzitdiverzifikáció mellett a beruházások racionalizálásával válaszoltak. A rendelkezésre álló források egyre inkább a termelés hatékonyságának növelésére, illetve a hatalmas potenciált rejtő palagáz és palaolaj ágazat felé irányulnak, ami közép és hosszú távon a nehézségek ellenére pozitívvá teszi a kilátásokat az orosz energiaszektor számára.

(Deák András előadásának vázlata letölthető itt.)

Deák Andrást követően Rácz András, a Finn Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa, a posztszovjet térség szakértője „Oroszország, az újjáéledő nagyhatalom?” címmel tartotta meg előadását, amelyben több, Oroszországgal kapcsolatos közkeletű tévhitet, „mítoszt” oszlatott el, és az orosz kül- és biztonságpolitikát értékelte.

„Oroszországot ésszel megérteni nem lehet” – azaz roppant sajátos gondolkodásmód jellemzi az oroszokat –, ez az első olyan mítosz, amit tisztázni kell, hangsúlyozta Rácz András. Ugyanis a közkeletű vélekedéssel ellentétben az orosz kül- és biztonságpolitika racionális és ekképpen értelmezhető is. Hasonlóképpen, a napjainkban gyakran hallható „új hidegháború felé tartunk” érvelés istúlzás, ugyanis számos olyan tényező van, ami megkülönbözteti a jelenlegi helyzetet a hidegháborús szembenállástól. Így például napjaink orosz-amerikai (NATO, EU) szembenállása nem globális, és nem is totális, nem az élet minden területét érintő a szembenállás, mint a hidegháború idején. Most csak egyes területeken látunk szembenállást, miközben pragmatikus együttműködést is láthatunk (például Irán vonatkozásában); miközben nincs ideológiai szembenállás és nincs két katonai tömb: Oroszország nem hozott létre új katonai tömböt, sőt még valódi katonai szövetségeseket sem tudott szerezni, politikai szövetségi rendszere pedig repedezik.

Rácz András előadásában kiemelte: az orosz biztonságpercepciót az elvesztett birodalmiság nyomán érzett defenzív gondolkodás határozza meg, amit az elmúlt 25 évben a NATO keleti bővítési lépései és további tervei (Grúzia, Ukrajna) jelentősen felerősítettek. Mivel Grúzia és Ukrajna vonatkozásában Oroszország ez idő alatt elvesztette befolyásolási képességét, annak politikai, gazdasági eszközeit,az ezredfordulót követően abba a korábban elképzelhetetlen helyzetbe került, amikor volt szovjet tagköztársaságot távolodásának megakadályozására csak katonai eszköz áll rendelkezésre. A grúz és ukrán háborúk stratégiai szinten defenzívát jelentenek, amelynek célja Oroszország befolyásának megvédése, viszont Moszkva ezekben a konfliktusokban taktikai szinten offenzív eszközöket alkalmazott.

A közelmúlt eseményeire tekintettel fontos látnunk azt, hogy a NATO-országok provokálása orosz részről óvatos, ugyanakkor az európai nem NATO-tagállamok – Svédország, Finnország – ellen viszont durvább, amit folyamatos légtérsértések (orosz katonai repülőgépek kikapcsolt helyzetjelzővel történő berepülései) és a felségvizek megsértése (Stockholm és Helsinki közvetlen környezetébe történő behatolások tengeralattjáróval) jellemez. E provokáció célja a nyomásgyakorlás a semleges államokra, amely az Európai Unión belüli érdekkülönbségek fokozását, az európai egységes politikai fellépés megosztását célozza. Meghatározó jelentőséggel bír, hogy a NATO-tagállamok esetében gondosan ügyelnek rá, hogy csak a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyének (kollektív védelem) szintje alatti incidensek, provokációk történjenek – szándékos katonai támadás racionális veszélye pedig nem áll fenn. A provokációk legnagyobb kockázatát viszont a nem tervezett eszkaláció jelenti.

A hétfői nap zárásaként Matura Tamás Kína-szakértő, a Central and Eastern European Center for Asian Studies alapítója előadásában Kína globális pozíciójával, a kínai felemelkedés hátterével, tanulságaival és stratégiai következményeivel ismertette meg a hallgatóságot. Kína világpolitikában betöltött szerepének vizsgálatához érdemes először a kínai önreflexiót meghatározó koncepciókat megismerni. Az elmúlt évtizedek gazdasági és politikai expanziója ugyanis értelmezhető a kínai politikai gondolkodást tradicionálisan meghatározó koncepciók fényében. A kiindulópontot a Kína-centrikus világkép és a birodalmi gondolkodás jelenti. A kínai mentalitásra a hosszú távú gondolkodás jellemző, ez egyfelől a történelmi tapasztalatokból való folyamatos tanulást, másfelől alapos előretervezést, stratégiaalkotást, illetve a megalkotott stratégiák következetes végrehajtását jelenti. Korunk nagy kérdése, hogy az amerikai hegemónia korszaka véget ért-e, és ha igen, akkor milyen formában – békésen vagy háborúval kísérve – mehet végbe a hegemónváltás? A hegemón ciklusok végét jellemzően rendszerszintű gazdasági válságok kísérik, a feltörekvő hatalom először gazdasági pozícióját szilárdítja meg a hegemónnal szemben, majd erre építkezve – a tapasztalatok szerint – a gazdasági felzárkózást követő 20-25 évben képessé válik megnövekedett erejét politikai és katonai befolyássá konvertálni. A gazdasági, illetve a politikai-katonai hegemónia ciklusai ezért nincsenek szinkronban. Kína saját birodalmi múltját ismerve és a hegemón ciklusok dinamikájára alapozva joggal tekinti magát trónkövetelőnek.

Az ország jelenkori felemelkedésének alapját a tudatosan tervezett, már hosszú ideje tartó, és rendkívüli pragmatizmussal jellemezhető gazdasági növekedés jelenti. Az ország vásárlóerő-paritáson 2014-ben az Egyesült Államokat megelőzve a világ legnagyobb gazdaságává vált, a regionális hatalmakat már réges-rég megelőzte. A gazdasági megerősödést a termelés tudatos transzformációja kíséri: Kína ma már nem az olcsó ruhák exportjáról híres, hanem folyamatosan erősödő pozíciójáról az elektronikai eszközök piacán, valamint a kutatás-fejlesztésre költött összegek hihetetlen mértékéről. A gazdasági fejlődés az ország pénzügyi mozgásterének kiszélesedését is jelentette: a kínai jegybank devizatartaléka a világon a legnagyobb. Kína egyre nagyobb mértékben hitelezője többek között az amerikai államadósságnak is, ami a két óriás között rendkívül erős interdependenciát jelent. Mindemellett a kínai felemelkedésnek természetesen megvannak az árnyoldalai is. A legfontosabb kérdés talán az, hogy fenntartható-e ez a növekedés vagy előbb-utóbb kifullad, és Kína a közepes jövedelmű országok csapdájába esik? Kína gyors felemelkedése rendkívüli energiaéhséggel és ehhez mért környezeti terheléssel jár, a demográfiai folyamatok pedig magukban hordozzák a kínai társadalom gyors elöregedésének lehetőségét még az előtt, hogy a lakosság életszínvonala elérné a fejlett nyugati országok szintjét.

A nyári egyetem második napja a hétfőihez képest kevésbé feszített ütemben zajlott. A reggelit követően a résztvevők ellátogattak a HM 86. Ittebei Kiss József Helikopterbázisra, ahol meghallgathatták a helyi alakulatok – azaz az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj – bemutatkozó előadásait, valamint megtekinthették haditechnikai eszközök statikus bemutatóját is.

A délután a csapatépítés jegyében zajlott: a korábban sorsolással kialakított csapatok (amelyek Szun-ce A hadviselés törvényei c. műve alapján az „Út”, „Törvény”, „Ég” és „Föld” neveket viselték) különböző játékos sportversenyeken mérhették össze erejüket. Ez azért is játszott kiemelt szerepet, hiszen az előadások mellett egy csapatverseny is zajlott a hét folyamán, melyhez értékes pontokat szerezhettek csapatuknak a sportokban jól szereplő versenyzők. A foci- és kosármeccsek mellett különböző ügyességi és erőnléti feladatokban mutathatták meg tudásukat a játékosok.

Pihenésképpen a napot a „Harcosok Filmklubja” zárta, amelynek keretében a Sakál napja című filmet nézték meg a nyári egyetem résztvevői, majd Tálas Péterrel közösen vitatták meg annak politikai és történelmi vonatkozásait.

Szerdán ismét az előadásoké volt a főszerep. A „Válaszok a közelmúlt válságaira” téma köré szerveződő programban Ablaka Gergely, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának oktatója The Strategic Chessboard of the Middle East című előadásával vette kezdetét a nyári egyetem „angol napja”. Ablaka Gergely a Közel-Keletet olyan sakktáblaként értékelve mutatta be, ahol különböző globális hatalmak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína), regionális nagyhatalmak (Irán, Szaúd-Arábia, Törökország), valamint nem állam szereplők (az ún. „Iszlám Állam”, al-Kaida, Hezbollah) próbálják saját stratégiai érdekeiket érvényre juttatni. A kutató kiemelte, hogy a régió etnikai és vallási szempontból is nagyon heterogén, töredezett, határokon átnyúló identitás-elemekkel. Arabok és perzsák, törökök és kurdok, síita és szunnita felekezetek között húzódnak a különböző törésvonalak, míg a társadalmakat gyanakvás, konfliktusosság, látens és olykor nyílt konfrontáció jellemzi. Összességében egy olyan térségről beszélhetünk, amely nem egységes, és különböző nehézségekkel küzdő államokból áll. A törzsi társadalmakra épülő államok belső instabilitását súlyosbítja, hogy regionális szinten egy stabil hatalmi hierarchia vagy átfogó integráció hiányában állandósult rivalizálás alakult ki, Iránnal, Szaúd-Arábiával, Törökországgal és Egyiptommal a főszerepben.

A térség legjelentősebb problémái között kell említenünk az államok kormánya és a saját lakosságuk közötti konfrontációt, a számos törésvonalnak köszönhetően a regionális integráció hiányát, illetve, hogy az egyes államok egyre többet költenek a fegyverkezésre, ami szintén negatívan érinti a régió biztonságát. Regionális szinten három új trend és probléma alakult ki, amelyek jelentős mértékben befolyásolják a Közel-Kelet mindennapjait. Elsősorban az, hogy a regionális szereplők egyre jobban megerősödtek és aktívabbá váltak a régión kívüli hatalmakhoz képest. Továbbá az államok szerepe komplexebbé, míg a biztonsági helyzetük egyre instabilabbá vált. Mindemellett az államok között kialakult konfliktusok szintén negatív irányba sodorják az országokat. A Közel-Kelet esetében a belső hatalmi versengés mellett a globális hatalmak, így az Egyesült Államok, Oroszország és Kína szerepére és beavatkozásaira is figyelmet kell fordítanunk, ha meg kívánjuk érteni a belső regionális érdekkonfliktusokat.

( Ablaka Gergely előadásának vázlata letölthető itt.)

A második előadásban N. Rózsa Erzsébet, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tanszékvezető egyetemi docense, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerdán az ún. „Iszlám Állam” céljait, eszközeit és a szélsőséges szervezet előtt álló kilátásokat értékelte előadásában. A szakértő szerint a terrorszervezet céljai három csoportba rendezhetők. Az első csoportba az „Iszlám Állam” világszemléletéből fakadó célok tartoznak, amelyek alapját a modern nemzetállam, illetve önmagában az államiság koncepciójának elutasítása adja. Politikai-vallási alapegységnek az ummát, minden muszlim közösségét tekintik, szemléletükben ez a közösségi forma irrelevánssá teszi a nemzetállamokat az azokat elválasztó határokkal együtt. Az „Iszlám Állam” szervezeti megjelenését a 2014 nyarán kikiáltott kalifátus adja, de ez is egy olyan szerveződést takar, ahol a politikai-adminisztratív aspektusok a szunnita iszlámot meghatározó örökséggel, a Mohamed próféta óta fennálló kontinuitással forrnak egybe. A szervezet a kalifátus újjáélesztésének kísérletével az iszlám követőiben 1924 óta meglévő hiányérzetre, a közös vezető utáni vágyakozásra apellál. Azt, hogy ennek a kísérletnek hosszú távon mekkora lesz a vonzereje, még nehéz megjósolni, ugyanakkor két korlátja már most látható. Egyrészt az Arab-félsziget országain kívül láthatóan nem rezonál a kalifátus gondolata, másrészt azokban a közösségekben, ahol az általános attitűd pozitív az irányában, ott sem vált ki gyakorlati változást.

Az Iszlám Állam céljainak második csoportját a dzsihád megvalósítása köti össze. Fontos leszögezni, hogy az iszlám vallásban a dzsihád elsősorban az egyén belső harcát jelenti az önmagában rejlő gonosszal szemben, a külvilág elleni küzdelem csak másodlagos jellegű, fegyveres formát pedig csak szélsőséges esetekben ölt. Az „Iszlám Állam” megjelenésével ez utóbbi interpretáció sajnos ismét aktuálissá vált.

A szervezet harmadik stratégiai célja szunnita összefogást teremteni a síitákkal szemben. Ezt a célt két mögöttes koncepció táplálja: egyfelől az elismert („könyvvel rendelkező” – azaz vallási tanaikat egy kanonizált kötetbe rendező tradicionális) vallások elfogadása, másfelől az eretnekség üldözésének hagyománya. Előbbi csoport a szunnita iszlám mellett a keresztény és a zsidó vallást takarja, utóbbi az iszlám síita és egyéb irányzatait.

Az „Iszlám Állam” előtt álló lehetőségekkel, kilátásokkal kapcsolatban a Közel-Kelet-szakértő kiemelte, hogy alapvetően eltérő logika mentén cselekvő szereplők találkozásáról van szó. A modern nemzetállamra épülő nemzetközi közösség néz szembe egy az államiság koncepcióját tagadó entitással, ezért az „Iszlám Állam” semmilyen formában nem integrálható a nemzetközi közösségbe, de nem is törekszik arra. Az egyértelmű biztonsági fenyegetés mielőbbi felszámolásának szükségességében szinte minden állam egyetért, ám a regionális hatalmi dinamika megakadályozza, hogy minden releváns szereplőt magában foglaló egységes fellépés szülessen.

(N. Rózsa Erzsébet előadásának vázlata letölthető itt.)

N. Rózsa Erzsébetet követően Szalai Máté a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója a terrorszervezettel kapcsolatosan négy tévképzetet vizsgált meg és cáfolt. Eszerint (1) az IS a szíriai polgárháború eredménye, és ennek megfelelően Szíriában legyőzendő; (2) a szunnita arabok szolgálnak a szervezet legnagyobb támogatói bázisaként, és ők annak legnagyobb haszonélvezői; (3) az IS valóban állami szereplő, mely a meggyengült Irakon és Szírián belül „államként az államban” működik; valamint (4) a fenyegetés, amit a terrorszervezet jelent, lassan az egész világra kiterjed.

A hallgatóság így megtudhatta, hogy az IS kezdetei jóval korábbra nyúlnak vissza, mint az arab tavasz sodrásában széteső Szíria polgárháborúja: magát a szervezetet Abu Musab az-Zarqawi alapította és építette fel a zűrzavaros Irak Al-Kaidájának támogatásával – hamarosan szinte teljesen kisajátítva az ország déli, kis lélekszámú, azonban nagy területű Anbar tartományát. Ez a tartomány a szervezet legfontosabb bástyája stratégiai helyzeténél fogva, hiszen a terület Szíriával, Jordániával és Szaúd-Arábiával határos, sőt határa egészen Bagdad előteréig nyúlik. Így válhatott könnyen a szíriai terjeszkedés kiindulópontjává: Szíria polgárháborús összeomlásakor az iraki-szír határ tulajdonképpen megszűnt létezni. Mindez azonban nem jelenti egy új (szunnita arab) állam kezdetét. A terrorszervezet a kaotikus helyzetben különböző állandóan váltakozó frakciók és törzsek szövevényében igyekszik fenntartani hatalmát – sőt, viszonylagos stabilitásának megőrzése érdekében belső struktúrája is törzsi jelleget ölt.

Állami jellemzői ilyen körülmények között részlegesek, szektorálisak, így az IS sokkal inkább csoportok hálózatának tekinthető, mely külső működésére is hatással van: a külföldön, akár Európában megjelenő „csápok” sokaságát vizualizáló sajtómegjelenésekkel ellentétben egy jellegzetes, brutális arculat az, amely a hírhedtségét megalapozza. A terrorcselekmények és az IS vezetése közötti kapcsolat azonban gyakran csak névleges, a parancsnoki lánc létezése nem egyértelmű, noha kommunikációs viszony és logisztikai kapcsolatok fennállhatnak a szervezet központja és kisebb, távolabbi sejtek, csoportosulások között. A nagy, egyesítő, átfogó stratégia azonban – egyelőre – hiányzik.

Az előadás e lényegi pontokat illetően számos új, fontos információval adott árnyalt képet a résztvevőknek, s olyan további kérdéseket vetett fel, mint az „Iszlám Állam” Al-Kaidával való kapcsolata és hasonlósága, illetve az új módszerekkel szervezett terrorcsoportok működése és az ellenük való fellépés lehetőségei.

(Szalai Máté előadásának vázlata letölthető itt.)

Az „Iszlám Állam” eredetét, működését bemutató előadásokat követően a nyári egyetem külföldi vendégelőadója, Petr Voznica nagykövet úr a szélsőséges fegyveres szervezet elleni fellépés lehetőségeit mérlegelte Combatting the Islamic State. Political and Military Tools c. előadásában. Petr Voznica gazdag katonai és diplomáciai karriert tudhat maga mögött, mely tapasztalatokat előadásában is kamatoztatott: a cseh fegyveres erők kötelékében szolgált 1977-2001 között, ahonnan vezérőrnagyként vonult nyugállományba; ugyanakkor azonban csatlakozott a cseh diplomáciai karhoz, és három megbízatás alatt Litvániába, Irakba, illetve Szlovéniába akkreditált cseh nagykövetként teljesített szolgálatot. Irakban 2005 és 2009 között szerzett személyes tapasztalatai meghatározóak voltak az „Iszlám Államról” kialakított véleményében is, hiszen a nemzetközi közösség stabilizációs törekvéseit testközelből látta és élte át szolgálati ideje alatt.

Petr Voznica előadásában rámutatott, hogy a Közel-Kelet napjainkban három párhuzamosan zajló válságjelenség áldozata: egyrészt számos kormány politikai legitimitási válsággal küzd, akár mert túlzottan eltávolodott saját társadalmától, akár mert nem eléggé pluralista a hatalommegosztás és a kirekesztett társadalmi csoportok ezt többé már nem fogadják el. Másrészt az évszázados síita-szunnita felekezeti szembenállás új köntösben, új eszközökkel és új társadalmi keretek közepette lángolt fel. Végül pedig, magán az iszlám felekezetek belül is jól látható a mérsékelt és a radikális irányvonalat képviselő csoportok közötti éles ellentét, amely mára nyílt konfliktusba csapott át és képviselőik fegyveres erőszakhoz nyúltak egymás ellenében is.

E körülmények között kizárólag katonai erővel nem érdemes, nem lehet és nem szabad beavatkozni, mert az nem képes megoldani e válságjelenségeket – ehelyett politikai és katonai eszközökre, koordinált nemzetközi együttműködésen nyugvó közös fellépésre lenne szükség, amely nem csak egy katonai végcélt (az „Iszlám Állam” erőinek legyőzését), hanem egy stabil politikai és társadalmi végállapotot (Szíria és Irak stabilizálása) is meghatároz és el is ér. Mivel a közelmúlt katonai beavatkozásai Afganisztánban, Irakban és Líbiában megmutatták, hogy a korlátozott beavatkozás korlátozott eredményeket szül, vagy éppen az elérni kívánt céllal ellentétes eredményt, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az előzetes stratégiai tervezésre, a közép- és hosszú távú stabilizációs és fejlesztési feladatok megvalósítására, és ez esetben is csak remélni lehet, hogy a nemzetközi erőfeszítések kifizetődnek – bevált recepttel ugyanis nem rendelkezik a nemzetközi közösség.

(Petr Voznica előadásának vázlata letölthető itt.)

Az előadások után könyvbemutató zárta a szakmai programot. Az arab tavasz névvel illetett, 2010 végén kezdődő társadalmi és politikai eseménysorozat földrengésszerű változásokat előidézve söpört végig az arab világ országain. Ennek a folyamatnak a rendszerezett, átfogó bemutatását, értékelését tartalmazza a magyar szakirodalomban hiánypótló Az Arab Tavasz – a Közel-Kelet átalakulása c. kötet N. Rózsa Erzsébet tollából. A könyv az arab világot összekötő nyelvi, történelmi, kulturális és vallási tényezők, valamint társadalmi hasonlóságok bemutatásától indulva tárja fel azt a folyamatot, aminek csúcspontján az arab tavasz eseményei alatt szemmel láthatóvá vált az arab identitás megváltozása, politikai értelemben vett „nemzetiesedése”, új arab identitás(ok) megjelenése.

A kötet az arab tavasz mögötti társadalmi, politikai és kulturális dinamikák összegyűjtése után az érintett államok sajátosságait, egyedi folyamatait, illetve a köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket részletes esettanulmányokban is bemutatja, valamint kitér az arab tavasznak a térség nem arab államaival, illetve a térségen kívüli nagyhatalmakkal való kapcsolatára is.

Mindezek mellett a szerdai napon került sor a csütörtöki válságkezelési szimuláció feladatszabására is, ahol a szervezők ismertették a szabályokat és a legfontosabb tudnivalókat is. A vacsora után pedig folytatódtak a borkóstolóval egybekötött csapatversenyek, hiszen sor került a már tradicionálisnak mondható csocsóbajnokságra is, ahol a győztesek ismét értékes pontokkal gazdagodhattak.

A szolnoki nyári egyetem csütörtöki programját egy egész napos válságkezelési szimulációs játék tette ki. Az egyetem hallgatói az előző nap elhangzott előadásokra alapozva regionális tárgyalási szimuláció keretében fogtak hozzá egy „Iszlám Állam” elleni koalíció kialakításához a releváns szereplők bőrébe bújva. A résztvevők feladata a 2014. decemberi állapotokat figyelembe véve egy olyan nemzetközi összefogás kialakítása volt, amely képes meggátolni, hogy a terrorszervezet elfoglalja az észak-szíriai Kobani városát, hatékonyan kezeli a kialakult humanitárius katasztrófát, valamint megteremti az „Iszlám Állam” tartós visszaszorításának alapfeltételeit. A játékosoknak mindezt előre meghatározott nemzeti érdekek és önálló célok képviselete mellett kellett végrehajtani.

A szimulációs feladat komplex döntési helyzetek modellezésével, a vitakultúra és a konszenzuskeresési hajlam erősítésével hozta testközelbe a nemzetközi politika törésvonalakkal és kibékíthetetlen ellentétekkel teli világát. A résztvevők aktív hozzáállása, a közös cél érdekében hozott kompromisszumok, és a nap során uralkodó felhőtlen hangulat tette sikeressé a programot.

A csapatoknak csütörtök estig kellett elkészülniük az egyik legfontosabb feladatukkal, azaz saját címerük megtervezésével, amelynek kreativitását, kivitelezését és szimbólumrendszerét egy szakmai zsűri értékelte. Ezt követően összesítették és értékelték a heti csapatverseny eredményeit, melynek végén nagyon szoros versenyben az „Út” csapat nyerte az értékes ajándékokat.

Pénteken, a nyári egyetem Magyar Honvédségről szóló tematikus zárónapjának első előadását Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tanszékvezető egyetemi tanára tartotta a magyar haderő átalakításának tapasztalatairól. A transzformációt az előadó a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően megváltozott biztonsági környezet kialakulásától áttekintve értékelte a magyarországi eredményeket. Noha véleménye szerint a 9/11 utáni paradigmaváltást „már el is felejtettük”, az kikopott a politikai-szakmai gondolkodásból –, a folyamatot sokak vélekedésével ellentétben végtelennek, le nem zárhatónak tekintve annak fontosságát hangsúlyozva elemezte a Magyar Honvédség átalakításának elmulasztott feladatait és azok okait.

A 2001-2015-ös időszakot a Magyar Honvédség fejlesztésének szempontjából Szenes Zoltán negatívan értékelte, s a következő periódusra vonatkozóan Hende Csaba honvédelmi miniszter szavaival élve formált véleményt: „nehéz évek állnak előttünk”. A Honvédség megfelelő működéséhez és a NATO transzformációs törekvéseinek megvalósításához a jelenlegi „költségvetési menedzselés” és szervezeti felépítés elégtelen: a védelmi szférának nemcsak több új forrás bevonására, új fegyverrendszerekre, hanem tudatos transzformációs politikára, ésszerű stratégiára és annak következetes végrehajtására van szüksége. A feladatait maximális sikerrel ellátó Magyar Honvédség létrehozásához ugyanis a különböző időtávok, valamint a civil és katonai szféra céljainak logikus összehangolására van szükség, aminek már mutatkoznak biztató előjelei.

(Szenes Zoltán előadásának vázlata letölthető itt.)

Ezt követően Tálas Péter, a nyári egyetem szakmai vezetője NATO-tagságunk 15 évének kihívásait, az azokra adott válaszokat és a még megoldásra váró problémákat tekintette át. Az elmúlt 15 évben Magyarországnak egy turbulens, nagyon gyorsan változó nemzetközi biztonsági környezetben kellett megtalálnia a helyét a NATO-ban, ráadásul úgy, hogy éppen a nemzetközi rendszer átalakulása miatt maga a szövetség is folyamatosan változott. A folyamatot azok a hazánkat sújtó gazdasági sokkok is nehezítették, amelyek megerősítették a gazdasági és szociális biztonság kérdéseinek vezető helyét a magyar társadalom biztonsági preferencia-sorrendjének élén. Mindeközben a védelmi, katonai témák egyre inkább háttérbe szorultak, a gazdasági átalakulás nagy vesztese a védelmi szféra lett. Mindamellett, hogy az állandósult alulfinanszírozottság rendkívül nagy kihívást jelent, a védelmi szektorban több olyan problémát is azonosítani lehet, amelyek a megoldása elsősorban nem pénzkérdés.

Az egyik leglátványosabban jelentkező ilyen probléma a magyar társadalom és a Magyar Honvédség közti kapcsolat gyengesége. A magyar társadalom nem érez mély közösséget a Honvédséggel, de a biztonságpolitikai helyzetünket döntően meghatározó szövetségi rendszereinkre is inkább úgy tekintünk, mintha kívülállók lennénk, legyen szó akár a NATO-ról, akár az EU-ról. Ez az attitűd nem róható fel egészében a társadalomnak: kialakulásában felelősség terheli az elmúlt tizenöt év politikai elitjét, és részben magát a Honvédséget is. Utóbbinak saját pozitív értékeinek kommunikálásban kellene fejlődnie, míg a politikai döntéshozók esetében az a legnagyobb hiányosság, hogy védelempolitikai, biztonságpolitikai kérdésekben sajnos gyakran megelégszenek félinformációkkal, rosszabb esetben félreinformáltsággal. Az igazi problémát az jelenti, hogy nem látni arra vonatkozó komoly törekvést, hogy a védelempolitikát fontos nemzeti üggyé tegyük.

Ezzel a problémával fonódnak össze a stratégiai kultúra és a stratégiai gondolkodás hiányosságai. Nagyon hiányzik a védelmi szektorból a tudatos, hosszú távú, választási ciklusokon átívelő előre tervezés, és a tervek következetes megvalósítása. A Honvédség szerepével, stratégiai céljaival kapcsolatban a ’90-es évek végére a magyar politikai eliten belül megbomlott az a konszenzus, ami a rendszerváltástól az euro-atlanti integráció megvalósításáig vezette a döntéshozókat. A stratégiai tervezést a folyamatos forráshiány csak tovább nehezíti, a rendelkezésre álló összegek – figyelembe véve a honvédelmi költségvetés jövő évtől kezdődő emelkedését is – ugyanis egyszerűen nem elegendőek arra, hogy rendszerszintű, jelentős változásokat lehessen véghezvinni. Annak ellenére ez a helyzet, hogy az elmúlt két évtizedben végbement pozitív változások sora adhatná a szükséges szemléletváltás alapját. A Magyar Honvédség intézményi kultúrája rengeteget fejlődött, kialakult a szövetségesekkel való együttműködés képessége, aktívan és sikeresen veszünk részt nemzetközi missziókban, megvalósult a fegyveres erők civil kontrollja, kiépült a védelmi tervezés modern rendszere, és rendelkezésre áll egy olyan jól képzett, idegen nyelveket beszélő állomány, akikre jelentősebb reformokat is lehetne alapozni.

(Tálas Péter előadásának vázlata letölthető itt.)

Végezetül Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka a nyári egyetem záró előadásában a Magyar Honvédség jövőképét, fejlesztési irányait vázolta fel a hallgatóság számára. A jövő tervezésének legfontosabb feltétele, hogy a Honvédség hosszú távon garantált forrásokkal tudjon számolni, és ezek a források a fejlesztési projektek megvalósításakor is rendelkezésre álljanak. E nélkül az alapfeltétel nélkül nem lehetséges a haderő hagyományos képességeit megőrizni. A Honvédség szinte minden területen hosszú idő óta a képességek folyamatos erodálódásával kell, hogy szembe nézzen. Ahhoz, hogy ez a tendencia megállítható legyen, szükség van a biztos anyagi háttérre és a tudatos építkezésre, folyamatos, lépésről-lépésre haladó fejlesztésre.

A tervezett fejlesztések természetesen nem öncélúak. A Magyar Honvédség világos prioritásrendszerrel rendelkezik, amelynek élén az ország szuverenitásának, területének védelme áll, szorosan mellette pedig a szövetségesi kötelezettségeknek való megfelelés, a missziós szerepvállalás képességének fenntartása. Szintén kiemelt feladat a különböző regionális védelmi együttműködésekben való részvétel. Ahhoz, hogy ezeknek a feladatoknak, illetve a fennálló kötelezettségeknek megfelelő ambíciószintnek a Honvédség meg tudjon felelni, számos fejlesztési projekt megvalósítása elengedhetetlen. Noha ezek központi részét a különböző eszközbeszerzések jelentik, a Honvédség kiemelt figyelmet szentel annak, hogy fejlessze a haderő struktúráját, hatékonyabbá tegye az intézményi kultúrát, és javítsa a haderőn belüli koordinációt is.

Az előadások után a résztvevők ünnepélyes oklevélátadó keretében pihenhették ki az elmúlt hét fáradalmait, majd a bizonyítványok átadása után pezsgős koccintásra és búcsúebédre is jutott még idő.

Öt napnyi szakmai és közösségi programokat követően július 31-én zárult a XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem, amely hagyományosan fiatal kutatók, kormányzati tisztviselők, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója. A július 27-én kezdődött akkreditált képzés az Európa közvetlen környezetében zajló válságokra és azok kezelésére fókuszált, 80 hallgató részvételével. Az immár harmadik alkalommal a szolnoki MH Béketámogató Kiképzőközpontban megrendezett program a klasszikus nyári egyetemi formátumot követve ötvözte a tanulást, a szakmai párbeszédet, valamint a szórakozást és a kapcsolatépítést. A zárónapon a képzést eredményesen teljesítő hallgatóknak a bizonyítványt a Nyári Egyetem vezetője, Tálas Péter, az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja, valamint Fucsku Sándor vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka közösen adták át.

Az Euro-atlanti Nyári Egyetem „hallgatóinak” köre évente egyre szélesebb. Az egyetemi hallgatókon, a Magyar Honvédség tagjain, valamint a kül- és belügyi köztisztviselőkön túl, az igazságügyi és a szélesebb értelemben vett biztonsági szféra is képviselteti magát, akárcsak a Katonasuli Program oktatói. Az egyetem szervezői minden évben igyekeznek olyan előadókat felkérni, akik a kül- és biztonságpolitika különböző területeinek nem csak itthon, de külföldön is elismert civil, katonai vagy diplomáciai háttérrel rendelkező szakértők.

Tálas Péter, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, a nyári egyetem vezetője és szakmai főszervezője az előadásokat és az oklevelek átadását követő ünnepélyes koccintást követően elmondta, hogy idén is elégedett az elmúlt napok eseményeivel és azok szakmai színvonalával. Az elmúlt napok során 15 előadás, 3 panelbeszélgetés, egy komplex válságkezelési szimuláció, valamint több sport- és csapatépítő program tette tartalmassá a 2015-ös Euro-atlanti Nyári Egyetemet. A tavalyi évben debütált nagy sikerű újdonságok, mint a Harcosok Filmklubja és a Biztonságpolitikai Dühöngő idén is szerves részét képezve színesítették az egyetem programját.

„Az idei évben ismét sikerült erős, ugyanakkor sokszínű szakmai programot összeállítanunk a résztvevők számára. Az előadások és panelbeszélgetések olyan napi aktuális kérdésekkel foglalkoztak, ami minden résztvevőt érdekelt. Reményeim szerint az új ismeretek elsajátításával sikerült a résztvevők gondolkodását és látásmódját tovább szélesíteni, miközben fejlesztettük a véleménynyilvánításhoz és a konstruktív vitához szükséges kompetenciákat. Függetlenül attól, hogy a világban végbemenő hatalmi hangsúlyok eltolódásáról, az afganisztáni magyar tapasztalatok feldolgozásáról, az ún. „Iszlám Állam” jelentette fenyegetésről, vagy egy szimulált válság megoldásáról volt szó, hallgatóink idén is nagyon aktívnak bizonyultak és érdeklődésükön túlmenően tudásukról is számot adtak.”

„Külön szeretném kiemelni az idén újdonságként bevezetett angol nyelvű napot, amelynek nem titkolt célja az Euro-atlanti Nyári Egyetem nemzetközi irányba történő elmozdítása. Azt gondolom, hogy a biztonságpolitikában nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak hazai előadóktól, csak hazai álláspontokból és forrásokból tájékozódjunk, ezért jövőre még több angol nyelvű előadást tervezünk, még több nemzetközi előadóval. Jövőre éppen az egyetem előtt kerül megrendezésre a NATO soron következő csúcstalálkozója Varsóban, amelynek fejleményei kiváló témát szolgáltatnak majd a XVII. Euro-atlanti Nyári Egyetemhez” – összegezte Tálas Péter az elmúlt napok tapasztalatait.

A nyári egyetem vezetője végül köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a program szervezésében és lebonyolításában. A MH Béketámogató Kiképző Központ teljes állományának, hogy harmadik alkalommal is befogadták a nyári egyetemet és az elmúlt napokban igyekeztek minden sajátos, a katonai élet mindennapjaiba nem feltétlenül illeszkedő igényünket kielégíteni. A MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság Kulturális Alosztálya munkatársainak, hogy több hónapnyi szervező és előkésztő munkával lehetővé tették, hogy idén is létrejöjjön ez a minden tekintetben színvonalas rendezvény. Tálas Péter köszönetét fejezte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársainak, valamint azoknak a fiataloknak is, akik a háttérben végig a programok zökkenőmentes lebonyolításán, valamint a rendezvény promócióján dolgoztak.

XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem: Európai válságkezelés Európa szomszédságában? Tapasztalatok, tanulságok

A 2015. július 26-31 között a szolnoki MH Béketámogató Kiképzőközpontban megrendezésre kerülő XVI. Euro-atlanti Nyári Egyetem Európa biztonságára fókuszál: az elmúlt öt évben dinamikusan átalakuló biztonsági környezetünkből egyre több és intenzívebb kihívás éri az Európai Uniót és a NATO-t, amelyekre reagálni kell, miközben a válságokat a kontinens országai csak szorosan együttműködve képesek kezelni. Így az akkreditált továbbképzés keretében előadások, szemináriumok, válságkezelő szimulációk keretében a résztvevők behatóan megismerkedhetnek az ukrán válsággal, az Arab Tavasz hatásaival (Líbia, Mali, Egyiptom), az "Iszlám Állam" felemelkedésével (Szíria, Irak), összességében Észak-Afrika és a Közel-Kelet, valamint Kelet-Európa és a Kaukázus térsége, azaz Európa közvetlen biztonsági környezetének biztonságpolitikai folyamataival.

A Nyári Egyetem "hallgatói" körében minden évben fiatal értelmiségiek: egyetemi hallgatók, a Magyar Honvédség tagjai, kormánytisztviselők a honvédelmi és külügyi, igazságügyi, belügyi területekről, a közigazgatásban dolgozók, valamint a Katonasuli Program oktatói; előadói pedig azok a magyar biztonság- és védelempolitikai, illetve külügyi szakértők, katonák, diplomaták, akik ezeket a kérdéseket napi tevékenységükből, "testközelből" ismerik.

A 2014. évi XV. Euro-atlanti Nyári Egyetem összefoglalója

A kitöltött jelentkezési lapot a szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel legkésőbb 2015. június 26-ig kérjük megküldeni az euroatlanti2015@gmail.com email címre vagy faxon a +36-1-237 5515 telefonszámra. 

A jelentkezések elbírálásának időpontja: 2015. július 1.

További információ:

Kis Ákos főelőadó, MH BHD KRI Kulturális Alosztály;

euroatlanti2015@gmail.com

Telefonszám: +36-1-236-5475

A jelentkezési lap letölthető itt:

• felhivas es jelentkezesi lap xvi euroatlanti nyari egyetem pdf
• felhivas es jelentkezesi lap xvi euroatlanti nyari egyetem doc

Online forrásgyűjtemény letölthető itt.

Az idei Euro-atlanti Nyári Egyetem nyilvános Facebook-eseménye itt található. Kérünk miden kedves érdeklődőt, hogy a nyári egyetemről megosztott új információkat kövessék a Facebookon!