NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Nézőpontok 2021
Jójárt Krisztián: Két mítosz a Belarusz által kiprovokált humanitárius válsággal kapcsolatban
Bár a belorusz–lengyel határon kialakult helyzet humanitárius szempontból továbbra is válságos, a Minszk által generált humanitárius krízis úgy tűnik, a végéhez közeledik, miután Alekszandr Lukasenko Angela Merkel német kancellárral folytatott kétszeri telefonbeszélgetése után késznek mutatkozott a helyzet megoldására. A migránsokat a belorusz hatóságok jelenleg egy határmenti logisztikai központban szállásolják el, 431 iraki állampolgárt pedig már haza is szállított az iraki kormány által küldött különgép. November 19-én megkezdődött a határ mentén felhalmozott építési törmelékek és az ideiglenes tábor romjainak eltakarítása is. A válság kezeléséből számos tanulságot kell majd levonnia az euroatlanti közösségnek. Ehhez azonban mindenekelőtt az szükséges, hogy ne értsük félre (vagy értelmezzük félre saját politikai érdekeink, vágyaink mentén) a történteket. A válsággal kapcsolatban eddig két narratíva látszik gyökeret verni nemcsak a médiában, de szakértői és politikai szinten is. Az egyik, hogy a migránsok fegyverként való használatával a minszki vezetés nem nyert semmit. A másik, hogy a válság értelmi szerzője valójában Oroszország volt, Lukasenko pedig csupán bábként végrehajtotta Putyin mestertervét. Jelen elemzés e két narratívát cáfolja.
Jójárt Krisztián: Az orosz NATO-képviselet felfüggesztése és várható következményei
Október 18-án Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti diplomáciai képviseletét a NATO-ban. Az orosz döntés közvetlen előzménye, hogy a Szövetség október 6-án bejelentette, hogy november 1-jei hatállyal visszavonja nyolc orosz diplomata akkreditációját, az orosz NATO képviselet létszámát pedig tíz főben korlátozza. E rövid elemzés célja az orosz válaszlépés tartalmának ismertetése, illetve annak közvetlen és várható hosszabb távú következményeinek bemutatása.
Teljes cikk: 2021/4. pdf
Seprényi Patrik: A Kínai Népköztársaság gazdasági fejlődése 1949-től napjainkig
A Kínai Népköztársaság megalakulása óta Kína óriási változásokon esett át, legyen szó gazdasági, katonai, politikai vagy technológiai változásokról. Az akkoriban még romokban heverő, gazdaságilag és szinte minden más téren is fejletlen ország mára már az egyik legmeghatározóbb nemzetközi szereplővé vált. Nem kerülhető meg ugyanakkor a tény, hogy Kínának a jelenlegi felemelkedés valójában régi erejének, súlyának és presztízsének visszaszerzését is jelenti. Az 1800-as évek elején, az ópiumháborúk előtt ugyanis Kína részesedése a világ GDP-jéből 32% volt, ami az 1950-es évekre 5%-ra olvadt. A kínai propaganda a nagymértékű visszaesést és az ország technológiai fejlődés terén mutatott lemaradását a már említett ópiumháborúkkal és az azt követő külföldi behatolással magyarázza, mely sérelmeket a kínai vezetés generációk óta igyekszik orvosolni azáltal, hogy különböző módszerekkel próbálják az országot világhatalommá építeni, így visszaszerezve annak erejét és tekintélyét. Ahhoz azonban, hogy Kína releváns politikai és gazdasági nagyhatalommá váljon, elengedhetetlen a gazdaság folyamatos fejlesztése, illetve az újabb és újabb stratégiák kidolgozása, majd megmérettetése, viszont a fejlesztésekre irányuló törekvések nem mindig végződtek sikeresen.
A jelen tanulmány legfőbb célja, hogy átfogó képet biztosítson arról, hogyan jutott Kína a gazdasági mutatók globális rangsorainak élmezőnyébe, illetve hogy milyen stratégiákat alkalmaz az ország annak érdekében, hogy folyamatosan növelje gazdasági, és ezzel együtt politikai befolyását szerte a világon. A tanulmány áttekinti a gazdasági fejlődést és stratégiákat a Mao Ce-tung korszakban, az 1978-as „nyitás és reform” politikájának hatását az azt követő évtizedekben, Kína gazdaságélénkítő stratégiáit a válságok kezelésére, végül az Egy Övezet, Egy Út Kezdeményezést (Belt and Road Initative), valamint a koronavírus-járvány gazdasági hatásait. Az elemzés a jövőre vonatkozó kitekintéssel zárul.
Fodor Márk Joszipovics: Az Izraeli Védelmi Erők és fejlődési irányai
A modern Izrael létrejötte és helytállása az arab-izraeli konfliktusban XX. század egyik egyedülálló jelensége, tekintettel a közel-keleti biztonsági regionális komplexum sajátosságaira. A környező arab államok ellenséges gyűrűjében létrejött zsidó állam fennmaradásának biztosítéka az 1948-ban létrejött haderő, az Izraeli Védelmi Erők (Israeli Defense Forces – IDF), másnéven (az ivrit megnevezés magyar fonetikus leiratában) a Cáhál. A függetlenségi háború kezdetén, a zsidó paramilitáris önvédelmi egységek egyesítéséből létrejött haderő napjainkra a képességeit és tapasztalatait figyelembe véve a régió egyik legmeghatározóbb fegyveres erejévé fejlődött. Fennállása során számos konvencionális és nem-konvencionális konfliktusban vett részt, a történetében egyaránt megtalálhatóak a kiemelkedő sikerek, az elhibázott vagy vitatatott kimenetelű lépések, továbbá a nemzetközi jog kereteit erősen feszítő, olykor azokon túllépő műveletek. A közel-keleti régió elmúlt évtizedben bekövetkezett destabilizálódása, a regionális erőviszonyok átalakulása és a hatalmi vetélkedés erősödése régi és új feladatokat állít az Izraeli Védelmi Erők elé, amelyeket a hadviselés változó körülményei között, azokhoz alkalmazkodva kell megoldania.
Teljes cikk: 2021/2.pdf
Csiki Varga Tamás – Kripkó Ádám: Kulcspozíciók a Biden-adminisztráció kül- és biztonságpolitikai csapatában
Az Egyesült Államok külpolitikája számos elemében megújulás előtt áll a Trump-elnökség négy évének vegyes megítélésű eredményeit követően. Miközben formájában jelentős, tartalmában csak kisebb mértékben eltérő külpolitikai gyakorlatot várunk a következő évektől. E változás nagy mértékben fog függeni a kül- és biztonságpolitikát (ki)alakító és végrehajtó vezetőktől is. Joe Biden már 2020 novembere óta elkezdte megnevezni azokat, akikre programjának megvalósítása során számítana: Kamala Harris alelnök, Antony Blinken külügyminiszter, Lloyd Austin védelmi miniszter, Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter, Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó, Avril Haines nemzeti hírszerzési igazgató, William J. Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, Linda Thomas-Greenfield ENSZ nagykövet és John Kerry, különleges elnöki klímaügyi megbízott. Jelen elemzésünkben ezt a csapatot mutatjuk be, érzékeltetve azokat a (szak)politikai kötöttségeket is, amelyekkel hivatali idejük alatt számolniuk kell majd.
Teljes cikk: 2021/1. pdf