Meghatározó haderő lesz a Magyar Honvédség Közép-Európában? E kérdés kapcsán tettek kísérletet egy stratégiai körkép bemutatására a Külügyi és Külgazdasági Intézet napokban tartott online kerekasztal-beszélgetésének résztvevői: Csiki Varga Tamás és Etl Alex, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársai, valamint Stepper Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.
2021-ben megjelent Magyarország új Nemzeti Katonai Stratégiája, melynek az egyik fő célkitűzése, hogy 2030-ra a Magyar Honvédség a régió egyik meghatározó haderejévé váljon. Mivel indokolható ez a célkitűzés? Illeszkedik-e valamiféle regionális trendbe a magyar haderőfejlesztés? Vajon fegyverkezési verseny kezdődik? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a kerekasztal meghívott résztvevőit és nézőit is.
Input és output
A bevezetőben Csiki Varga Tamás egy friss kutatás főbb eredményeit foglalta össze. A Közép-európai haderőfejlesztések alakulása című elemzésben nyolc ország – a három balti állam, a visegrádi négyek és Románia – helyzetét vizsgálták. A fegyverkezés nem vezethető vissza egyetlen okra, és ezek az okok a térség minden államára hatással voltak, még ha az eltérő helyzetük miatt nem is mind reagáltak rá egyformán. Reagálásra, a haderők átalakítására, az azok fejlesztésére késztető okok között jelentős szerepe volt a biztonsági környezet változásának, azon belül is az ukrajnai háborúnak, valamint a 2008–2009-es válság okozta kényszerítő forrásszűkösségnek. Szót ejtett emellett az elmúlt évek olyan további sokkhatásairól, mint a terrorizmus élénkülése és a tömeges migráció, amelyek némelyike nem kifejezetten katonai választ igényel. Pozitív ösztönző tényezőként említette ugyanakkor az elmúlt évtized második felében tapasztalt forrásbővülést, valamint a Donald Trump elnöksége alatt több ország által is igénybe vett bilaterális katonai projekteket.
E tényezők együttesen hatottak az országok által adott válaszokra. Példaként elhangzott, hogy az említett forráshiány nem elhanyagolható képességvesztést eredményezett, amit az országok ellensúlyozni igyekeztek, többek között regionális együttműködések révén (példa erre a balti államok szorosabb együttműködése), ugyanakkor a jelentősebb változtatásokhoz a 2015-től tapasztalható forrásbővülés kellett.
Mindezek hatására a térség országai, köztük Magyarország is, átfogó haderőreformokba fogtak, elkezdték megerősíteni az önálló katonai képességeiket, azon belül is a területvédelmi képességeiket, illetve növelni a tartalékos állományt. Előtérbe került a NATO-n belüli közös, többnemzeti fellépés is.
A magyar honvédelmi kiadások 2010–2015 között lényegében stagnáltak, majd dinamikus növekedésnek indultak. A közép-kelet-európai (KKE) térséget tekintve elmondható, hogy a kiadások GDP-hez viszonyított százalékos aránya majdnem megduplázódott, amivel a régió átlagban utolérte Olaszországot. Európában természetesen így is az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország jár az élen.
A NATO-n belül elvárás a GDP két százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimum teljesítése, továbbá a tagországok vállalták, hogy katonai kiadásaik 20 százalékát fejlesztésre és beszerzésre fordítják. Ugyanakkor az is ismert, hogy a két százalékos vállalást még messze nem minden ország teljesíti. A szövetség tagjai lényegében csak 2015 után kezdték komolyabban venni ezt a kötelezettségüket, és 2020-ra nyolcan érték el a két százalékos szintet. Magyarország még alatta van, a balti államok valamivel felette. Amint azonban az a beszélgetés során elhangzott, ez csak az „input” rész. Kérdés, hogy melyik országban milyen haderőt hoznak létre ebből a ráfordításból.
Fenntartható pálya
Mint elhangzott, a katonai kiadásokon belül jelentős arányváltozások figyelhetők meg. Míg 2015-ig a személyi kiadások aránya 60 százalék volt – jelentős részben a fejlesztési kiadások rovására –, addig ez mára beállt a nemzetközi ajánlásokkal összhangban lévő 40 százalék körüli szintre, ami fenntartható pályát jelezhet előre. Abszolút számokban természetesen nem csökkent az összeg, hiszen az elkötelezett, kiképzett állományt meg kell fizetni. Csupán a jelentősen megnövekedett a katonai költségvetésen belül csökkent a személyi kiadás aránya a modernizációra szánt összegekhez képest.
Ami a modernizációt illeti, 2010 és 2020 között sok haditechnikai eszköz esett ki KKE államainak hadrendjéből. A 2010-es év sok tekintetben még a hidegháború időszakát tükrözte, és a pótlásokon túl minőségi váltást – generációváltást – is végre kellett hajtani.
A térség átlagában elmondható, hogy csökkent a tartalékosok száma, ami az aktív katonák létszámának növekedésével magyarázható. Szintén megállapítható, hogy a harckocsik száma harmadával csökkent, miközben új beszerzések történtek, Magyarországon is. Emellett mindenhol csökkent a tüzérségi eszközök és a légierő járműveinek száma is, a szállítójárművek kivételével. A változások mindenütt azt jelzik, hogy bár a területvédelem továbbra is a haderők elsődleges feladata, nem terveznek olyan nagyságrendű konfrontációval, mint a hidegháborús stratégiák idején.
Nemzetközi elvárások
A bevezető előadás után a résztvevők azt a kérdést igyekeztek megválaszolni, hogy vajon miképpen helyezhető el a magyar haderőfejlesztés a regionális trendekhez képest.
Amint azt Stepper Péter megjegyezte, a közvéleményhez sokszor nem feltétlenül jut el a szakpolitikai döntéshozók motivációja. Azt azonban mindenképpen látni kell, hogy nem regionális feszültségek indukálják a fejlesztést, hanem a nemzetközi elvárásoknak igyekszik minden ország megfelelni. Emellett egy bizonyos szintű versengés is jelen van.
Csiki Varga Tamás fontosnak tartotta kiemelni, hogy a fejlesztés iránti igény nem újkeletű. Emlékeztetett rá, miszerint már a hidegháború végén, a délszláv válság idején komolyan felmerült, hogy hasznos lenne, ha Magyarország rendelkezne elrettentő erővel. Valóban nem tudható, hogy nem lesznek-e a jövőben komolyabb gondok – például a mostani struktúrák szétesése, a nagyhatalmak változó érdekei – ami miatt tíz év múlva másképp nézhet ki minden. A fejlesztést nem lehet majd akkor elkezdeni.
Rámutatott a sajátos geostratégiai helyzetünk, a „köztes-európai” létünk jelentette kihívásokra. Megjegyezte, hogy nagyhatalmak közelében helyezkedünk el: a kontinens erőközpontja a német-francia tandem, akikkel most jó barátságban vagyunk, de például Oroszország és a NATO között most sem harmonikus a kapcsolat.
A résztvevők közül Etl Alex szintén azt emelte ki, hogy 10-15 év alatt átalakult a régiónk biztonsági környezete. A legszembetűnőbb, hogy megdőlt a „tabu”, miszerint a nemzetközi katonai konfliktusok mindenképpen elkerülik a térséget. Emellett új feladatokat ró a haderőkre a migráció vagy akár a Covid-járvány is. A térség 2008 után jobban leamortizálódott haderői a fejlesztések nélkül nem lennének képesek hatékonyan megfelelni sem a szövetségi (NATO) elvárásoknak – ami a fejlesztés során adaptálást is igényel –, sem a területvédelmi funkciójuknak, sem pedig az új kihívások által támasztott új feladataiknak.
Tény azonban az is, hogy a nemzetközi változások nyomot hagytak a társadalmak biztonsági percepciójában is. A potenciális katonai fenyegetettség érzése valósabb, a társadalmak – a magyar társadalom is – elfogadóbbá vált a védelmi kiadások kapcsán.
Nemcsak a vas számít
A beszélgetés kitért arra, hogy az elrettentési potenciál erősítése (ami a Nemzeti Katonai Stratégia egyik célkitűzése) pozitív externáliák forrása lehet. Stepper Péter szerint ezek kétféleképpen is jelentkezhetnek: egyfelől a munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő hatásban, másfelől a politikai, diplomáciai alkupozíciók javításában.
Csiki Varga Tamás szerint minden haderő hajlamos arra, hogy korábbi fenyegetések alapján fegyverkezzen, és ehhez adnak hozzá újabb technikát. Véleménye szerint 2030-ra több haditechnikára lehet számítani, ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy „nemcsak a vas mennyisége számít”, hanem többek között az informatikai háttér, a kibervédelem is. Az előttünk álló évtizedben pedig nagy eséllyel az lesz a kulcs, hogy miként tudnunk majd együttműködni a partnereinkkel.
Etl Alex a 2030-ig várható változásokról szólva az USA európai elköteleződésének várható csökkenését, az amerikai figyelem hangsúlyosabban kelet (Kína és a Csendes-óceáni térség) felé való fordulását emelte ki. Ez azt is fogja eredményezni, hogy Európának egyre nagyobb felelősséget kell vállalnia önmagáért, ugyanakkor a korábbihoz képest korlátozottabb képességekkel. Lehetséges forgatókönyvként említette, hogy Németországnak és Franciaországnak egyre jelentősebb nemzetközi szerepet kell vállalnia (például Afrikában), ami terhet róhat más európai haderőkre is. Térségünk ebben az esetben elsősorban nehézdandár biztosításával tudna részt venni egy esetleges együttműködésben.
A friss eseményekre reflektálva a résztvevők egyetértettek abban, hogy a megfelelő fejlesztések – elsősorban a két szállítógép beszerzése – nélkül aligha sikerült volna ugyanígy lebonyolítani a magyar állampolgárok hazahozatalát Afganisztánból. Csiki Varga Tamás szerint az elmúlt 5-6 évben a Honvédség, szakmai szemmel nézve, térségi összehasonlításban is kiemelkedő fejlődésen ment át. Ugyanakkor abban is egyetértés mutatkozott a résztvevők között, hogy haderőfejlesztésnek több kormányzati cikluson kell átívelnie, mielőtt a Honvédség betölthetné a Nemzeti Katonai Stratégiában célként kitűzött szerepét.
Békefi Miklós, ludovika.hu